2018. január 24., szerda

Újvilág

Kedves Adományozóink!

Ez a bejegyzés most adományozóinknak szól: régieknek és újaknak.
Több megkeresés is érkezett mostanság, hogy tart-e még a ruhastop, s meglepődtünk, hogy még mindig megtaláljátok nyári hírünket. Talán valamiért a keresők nem kedveznek annak, hogy megtalálja mindenki a ruhazárlat nyárvégi feloldását, mindenesetre biztosak lehettek benne, hogy újra fogadunk ruhákat - kb. egy hónapig volt csak lent a sorompó.

Fontos azonban, hogy ez a kérdés újra kerülget minket, mert ami a zárlatot okozta, nem múlt el, csak átalakult, s nem is magától, hanem a kezeink között.



Az a cég, amely olyan sok adománybolt keletkező textilhulladékát elszállította újrahasznosításra, már nem érdekelt az ügyben - talán azért, mert olyannyira alacsony lett a textilhulladék piaci értéke a világban. Akik ezt a cikket olvassátok, biztosan rágjátok már egy ideje ezt a csontot, de az tuti, hogy az íze a szátokban van: mennyire őrületes a gyenge minőségű ruhaneműk túltermelése, s hogy de jó lenne tenni valamit, s hogy akkor mit. Jól teszitek, hogy hoztok nekünk olyat, amit kinőttetek, meguntatok. Jól teszitek, ha nálunk vásároltok, akár sokkal jobb minőséget, mint amilyet megengedhetnétek magatoknak, ha új ruhaként akarnátok hozzájutni.


Viszont itt egy kis kanyar az úton, amit persze nem nehéz bevenni, de fontos kimondani: ha lyukas, javított, foltos, szakadt ruhaneműt hoztok, az nekünk nem segítség a munkánkhoz, mert gondolhatjátok, hogy a nagy túltermelés és túlfogyasztás mellett milyen mennyiségű ruhaadomány borít el bennünket, s ebben a mennyiségben milyen sok lehet a száz százalékosan jó minőségű.

Izgalmas etikai és szociális kérdés ez, mert igen: egy barackfoltos, egyébként gyakran mosott rugdalózó még emberi viselésre alkalmas és nem a vegyes hulladékban illene kikötnie, ám nincs már az a rászoruló, aki egy garast is adna érte - konkrétan száz forintot se -, mert tudja, hogy kicsit tovább túr és ott lesz neki a szuper jó darab. Kivétel, ha valami selyem vagy bőr, s már anyagáért megéri megvenni 150 Ft-ért.
Mi nem tudjuk eladni, ami barackos, nem tudjuk eladni, ami mindenütt bolyhos vagy már áttekinthetsz a hátán a szálak közt. Az utóbbival még egyszerűbb jól s méltón bánni: továbbadományozzuk olyan szervezeteknek, akik ingyen adnak tovább ruhákat. Az előbbi azonban, tehát ami lyukas, foltos, már ezeknél a szervezeteknél is kellemetlen, hiszen van miből válogatni - mi nem adjuk tovább. Mit kezdünk azonban vele?

Ez a kérdés a legégetőbb és leginkább költséges és/vagy kicsit sem ökologikus megoldásokat vonz magához. Azaz mi megtesszük, ami tőlünk telik - a ruhastop óta gőzerővel szelektálunk tovább és tovább, alapanyagok szerint, közvetlenül eljuttatva az újrahasznosítás helyére, amit csak lehet. Van pár ösvény, amin gyakran járunk, de nincs mindenre megoldás. Egyelőre. Egyelőre nincs megoldás a kevert anyagú, lyukas, foltos Zara-blúzokra, szétfeslett gyereksapikra, akkor sem, ha valaha 16000 vagy 5000 Ft-ba kerültek.
Van megoldás a farmerre, javarészt pamutra, szakadt lepedőre, törölközőre. Újrahasznosítunk mi magunk is, mert nekivágtunk egy ideje a saját termékek gyártásának, de az annyira kis léptékű még, hogy nem jelent feloldást. S biztosan van még pár út, amiről nem is tudunk, pedig elég jól járható volna.



Szóval nyakig benne vagyunk - veletek együtt (!) - ebben a rongylavinában, és csak sodródunk, sodródunk. Azért persze nem adjuk fel, mert hát miért is tennénk? Már így is egészen erős fékeket dobunk együtt a rendszerbe az adománybolt közös fenntartásával. Ezért mindenkinek hálásak vagyunk, nem annyira a karmapontok miatt, inkább csak úgy, hisz így levegőt tudunk venni az életben. Ez egy szuper misszió, bárkinek ajánljuk.

Azért azonban, hogy a terheket jobban elosszuk egymás közt, a segítségetek kérjük. Tudjuk, hogy magánszemélyként is nehéz méltó módon megszabadulni a lyukas-foltostól, de mégis arra kérünk Titeket, hogy erre ne nálunk keressétek a megoldást. Nálunk egyelőre nincs rá. A törölköző, ágynemű, takaró, ha foltos, szakadt, vigyétek kutyamenhelyre, a többit sajnos nem tudjuk mi sem megmondani. Az erősebben nyúzott, de még hordható dolgaitokat elhozhatjátok továbbra is hozzánk, mert tudjuk őket kezelni, de ha tudtok szuper helyet, ahol ingyen adják a rászorulóknak, vigyétek közvetlenül oda. Régi és retró darabokra abszolút nyitottak vagyunk: a 20-as évektől a 90-esig jöhet bármi, ha a moly is megkímélte. Tudjátok, itt is érvényes a divat: akár örökkön forgó áramlataival, akár mulandó hullámaival.
A műszál az igazi ellenség, és rajtunk a világ szeme, hogy kitaláljuk, mi a jó eget lehetne kezdeni a sok poly-val a 21. század végére. :) Tudjuk, vannak már kísérletek rá, és drukkolunk is nekik, hogy hosszútávon hozzanak jó megoldásokat. A fejünket mi is törjük buszon-villamoson.


A másik üzenetünk pedig az, hogy a ruhákon kívül természetesen örömmel fogadunk konyhai eszközöket, mert nagyon nagy igény van rá, s lehet, nálad épp ott roskadozik tőle a kamrapolc. Fogadunk társasjátékot, ékszert, könyvet, lakberendezési holmit - leszámítva a bútorokat -, hanglemezt, CD-t, DVD-t és természetesen könyvet!! Sporteszközt (kenunál kisebb :D ), ékszert, működő elektronikus cuccot és még amit csak akartok.

Szóval gyertek és figyelmeztessétek utastársaitokat is, hogy mi a pálya ruhafronton. Az adományokat eztán sem vizslatjuk, ellenőrizgetjük, mert azt nem bírja a gyomrunk, inkább csak beszélünk a dologról, hogy ne a szőnyeg alól fortyanjon elő, amikor már késő, s akár a boltunk fennmaradását kezdi el ujjacskájával fenyegetni.

Köszönjük minden olvasónk szíves figyelmét. A vészmadár rádió átvált csivitelésbe, s mosolyogva válogatja tovább a világ holmiját.

2017. november 14., kedd

2 év és ami benne van

Kedves Barátaink!

Már lassan egy hónapja, hogy 2 évesek lettünk! Volt egy nagyon vidám szülinapi bulink: régi és új barátokkal, törzsvásárlókkal, új arcokkal, ismerősök ismerőseivel. Ez a tarkaság önmagában annyira jól eső. Tudjuk, hogy van, aki szívesen visszatér hozzánk mint vásárló hogy ki miért kötődik a bolti életünkhöz, teljesen egyedi, de hogy vagytok ti is, akik bár vásárolni és adományozni szinte alig vagy sosem jöttök, de az ünnepeinken visszatérő vendégek vagytok, az csak mostanra rajzolódik ki a szociális életünk térképén. 


Ezt az utóbbi baráti karaktert én alapító támogatónak kezdtem el hívni magamban, amelynek feltűnése egy olyan szociális és egyszerű értelemben vett erkölcsi bázis kialakulását és életképességét mutatja, amely ritkán figyelhető meg egy tipikus vállalkozás életében. Illetve azt hiszem, csakis olyan vállalkozásoknál tűnik fel motívumként, ahol van valami plusz szellemi tartalom, amihez kapcsolódni lehet. Lehet ez kézi cukrászat is vagy zöldségbolt, elektrotechnikai szaküzlet is vagy kávézó, de alappillér kell legyen az, hogy, akik létrehozzák, valami mást is akarjanak a gazdasági fenntarthatóságon túl.
Egyre több ilyen vállalkozás működik újra vagy indul el egy ilyesféle úton, de persze attól még, hogy kitűzi a zászlajára a divatos társadalmi jelszót, nem feltétlenül lesz valóban társadalmilag beágyazott, hiteles vagy hasznos. Ezt gyakran tapasztaljuk és nem biztos, hogy ez az alapítókon múlik, ezer dolgon múlhat. Nem tudom, nekünk mi sikerült, mi nem, nem is akarom komplex módon értékelni az elmúlt két évet, de sok biztató jelet látok!





A legszebb persze ebben a társadalmi vállalkozásos misszióban az, hogy ezt bár lehet tudatosan is kezdeményezni, lehet tartósan kommunikálni, de csak úgy "direkt csinálni" nem nagyon. Hiába lettünk volna mi az egyesülettel a mi kis ideáinkkal, ha azokban nem tudtunk volna azonnal több tucat rokonunkkal, barátunkkal, ismerősünkkel, kollégánkkal osztozni.

Az adományozás persze népszerű gyakorlat, a jó civil célokért való együttműködések is relatíve könnyen népszerűsíthetők - még a közelmúltbeli gyanakvást és bizalmatlanságot keltő, hitelrontó propaganda tömegkábításának dacára is.  De ez sem lehet elég, mert oké, hogy mindenki jó szívvel ad és vagy teszi ezt láthatatlanul vagy teszi ezt csacsogva, másokat is motiválva és az is világos, hogy olcsón vásárolni is sokan szeretnek jó dolgokat, és persze, aki a barátod, az általában támogat téged bármilyen jó elhatározásodban, mégis lehet itt valami még a háttérben, de szokás szerint valami végtelenül egyszerű dolog. Talán annak az öröme, hogy együtt teszünk valamit, ami más, mint a megszokott?





Mert nem lehet elegendő indok az adománybolti élet körüli aktivitásra az, hogy felismerem, mennyivel jobban alszom, mert tudom, tettem valamit másokért - akár azzal, hogy adtam, akár azzal, hogy vásároltam,  kell legyen még valami több, ami ezt a megszokottól eltérő közös tevékenységet élteti. Az az érzésem, hogy ez a kézenfekvő, mégis láthatatlan szövetség a többünkben működő egészséges, romlatlan :) közösségiség iránti vágyból fakad. Tehát ez a más, ami nem olyan megszokott, ez talán a közösségi létezésbe való kapcsolódás szándéka, kísérlete, és tényleg ott a kuriózum izgalma is benne. Mert jó, hogy van munkahelyünk és kisgyerekkorunk óta szeretünk bandázni meg a pékségben két szót beszélgetni, de ez itt egy másik típusú kapcsolódás lehetősége: egy tudatosabb forma kínálja magát, amihez ki-ki kapcsolódhat a maga egyéni módján. 
Kreatív ötletekkel és alapanyagokkal a műhelyekhez, önkéntes fuvarozással a továbbadományozásban, égető helyzetekben nyújtott segítséggel, kedves beköszönéssel, jó minőségű adománnyal, elkötelezett vásárlással, biztató szóval, sajtómunkával.

Zenét hallgat együtt akár sok, egymás számára ismeretlen ember: de nem a Müpában, helyben sült olasz pizzát eszik egy tálról régi vásárló, új önkéntes, új önkéntes régi barátja, régi önkéntes régi barátja, egyesületi tagok és azok barátai, új vásárlók és rokonaik, újonnan betérők, bárki, és nem csak az éhség miatt. 
Bárki, aki idetalált ezen a szülinapi estén és ráhangolódott arra a közös tevékenységre, amit itt együtt lehet végezni: a hagyományos bolti szolgáltatásokra - pl. böngészés a ruhák, könyvek, ékszerek között, egy-egy szatyor adomány átadása az ünnep alkalmából, a bolt játékaira: rejtvényfejtés, tombolázás, a közös eszem-iszomra, a rongyszőnyegkészítés alapjainak elsajátítására, együtt volt velünk és az egész missziónkkal, amitől a Filantrópia Adománybolt az, ami. 




Örülök és köszönöm minden kollégám és segítőnk nevében is, hogy Veletek együtt éltetjük ezt a kis nagyvárosi közösséget, mert bár nem hagyományos ez a közösség semmilyen szempontból, mégis tud új hagyományokat teremteni, amelyeket ilyen sokan szeretünk. Hogy mitől lehetünk közösség, azt mindenki maga érezheti a maga belső igényei és működése szerint, az biztos, hogy van itt szolidaritás, tenni akarás, könnyedség és életöröm és, ha ennyi sok közös van, akkor az már valami.

Ps.: A zenészeknek is nagyon köszönjük a szuper muzsikát, sajnos a hangfelvételek túl jók, hogy itt megosszuk copyright nélkül. :) Neem, csak vagy szégyellősök a muzsikusok vagy csak nem ragaszkodnának a megjelenéshez. Hiába, el kell jönni! :) A fotókat Szőke Tamarának köszönjük.
Na, de ha már: a pizzát Sara del Salnak, a muzsikát Both Borinak, Szepesi Lillának, Fügedi Lászlónak és Kemény Mártonnak. A sütiket Orsinak, Ági egész családjának, Szibillnek, hú, kit felejtek ki!? A tombolaszelvényeket és a keresztrejtvényt Nagy Ágnesnek. :) És mindenkinek minden mást :)), a sok apró ajándékot!


2017. november 8., szerda

Sara első élményei nálunk

Októbertől új kaland kezdődött szigetünkön, megérkezett az első olasz EVS önkéntesünk! Mindannyiunk számára fontos tapasztalás ez, reméljük, hogy sokat fogunk egymástól tanulni. A magyar órái még nem kezdődtek el, ezért bejegyzései angolul születnek majd, amíg majd megtanul magyarul :) Itt az első (aki nem érti, nézzen be hozzánk és elmeséljük, hogy miről szól! :)





 

I have visited Budapest twice. It has been love at first sight. But in the eyes of the city I was nobody, but a mere and unknown tourist. Now I can finally say that I live here. I live the real city, with its autumn colors, its breath-taking views, its refined architectural lines and especially its everlasting smells of bakeries, éttermek, kávézók.

I had (and I still have) the chance to join a great project, of which the main aim is help people who live in poverty to move towards a more sustainable lifestyle.



Due to that goal, the Filantrópia Charity Shop, and the Profilantrop Association which is behind it, need to engage with different approaches. There is the shop, as they proudly say, "an island where items can anchor to find a home and help serve others". And there are others eco-social projects.


They include the creative and innovative recycling and reusing of items or otherwise the real action of projecting and building tools for the poor.
I had the chance to give birth to new objects as shopping bags, carpets, dogs and cats' toys by using items that others may think are rubbish.
But that is just one way to help.


Thanks to our trip to Ág, I could have seen the other approach: the Association, in connections with other partners, enable itself in the rebuilding of roofs and doors in order to improve heating insulation and their lifestyles.
I could have met a different part of Hungarian reality, composed of simple, welcoming and lovely humans.

During the first month with Filantrópia I dealt with extraordinary colleagues, uncommon costumers, a very friendly atmosphere and with a brand new reality that I actually didn't expect.

And I already know that it is just the beginning.




Sara's experience is supported by Erasmus+

2017. október 17., kedd

Napi nyitás Filantrópián

Első lecke

Tizenegy óra ötvenhat perc. Lámpákat felkapcsolni. Ajtót kinyitni, egyik zár bonyolultabb, mint a másik, ugyanis két ajtónk van, egy rácsos meg egy sima, mert ennyi kincset nem lehet csupán egy mögött őrizni. Azután szezám tárulj, a vízcsepp alakú, türkiz ajtókitámasztót (biztos van valami becsületes neve is) egy agysebész pontosságával kell az ajtó alá helyezni, mert másképp becsukódik. A rácsot szorosan az ajtóhoz kell kötni, mert ez a pesti szél nem könyörül se pamuton, se farmeren. Ha ezzel kész vagy, két darab cserepes virágot kell szorosan a bejárat mellé tenni, ők a biztonságiak. És akkor jöjjön mindenki kedvence: a kerti törpe. Másfél méter és gumiból van, szerintem csúnya, de ez maradjon köztünk. A legfontosabb tulajdonsága, hogy NEM ELADÓ.  Őtörpeségét, a két ajtó közé kell elhelyezni, pontosnak kell lenni ha a törpéről van szó, mert ha egy centivel is kijjebb teszed, az lesz a vége, hogy valakivel hazamegy.

A RÁCS. Na az ám a művészet! Mert nem lehet oda akármit csakúgy tessék-lássék felhányni. Ezen múlik minden és a vitrinen, de arról majd később. Ha nem tudsz szerelem első látásra ruhákat kipakolni a rácsra, akkor be is zárhatsz haza is mehetsz, mert a kutyát sem fogja érdekelni az egész. De, ha keresel egy vidám, mégis nőies narancssárga őszi kabátot óriási gombokkal, ami alá becsempészel egy kissé pimasz, kék alapon fehér pöttyös inget, biztos megakad valaki szeme rajta. Két ruha egyenlő két vállfával, tehát az egyiket gondosan el kell rejteni  valahol a kabát és az ing között. (Itt majdnem feladtam és hazamentem, de aztán mégse.) Mert ezek nem csak sima vállfák, sok mindent cipeltek már vállukon és komoly jelentéssel bírnak. Szóval, ha jó napod van és nem esik minden a fejedbe miközben dacolva a fizika törvényeivel, próbálsz két vállfát egyesíteni a rács tetején és az sikerül is, nyertél. Van egy másik út is: ha elég szerencsés vagy és elég feltűnően szenvedsz és pont arra jár egy kedves úriember, meg fogja kérdezni, hogy segíthet-e. Erre te pironkodva azt feleled, hogy igen és secperc alatt fent van a vállfa a rács tetején. ( tuti biztos trükk, többször is ki volt próbálva.)  Nem hiába epedezik egy férfiért a boltban dolgozó öt nő.

Ha elég ravasz vagy, rájössz, hogy a teljes győzelem csakis a gyerekek által érhető el, ugyanis egy szülő sem tudja hazacipelni a kislányát miután az meglátta az elbűvölő helókittis farmeringünket. Ugyanilyen céllal helyezünk el villámMcqueenes rövid ujjút a kisfiúknak. Ha ezzel meg vagy, egy fekete vagy barna neadjisten zöld férfikabát kell, ami vízálló és legalább még száz évig nem megy tönkre az elmúlt kétszázzal a háta mögött és akkor már a férfiakat is az ujjad köré csavartad.A többi már csak a hab a tortán: a lila selyem tornacipő, a spongyabobos háromazegyben hátizsák, az extra kényelmes bicikliülés és a piros retikül. A rács további fontos eleme az óriási válltömőt tartalmazó farmerkabát, ami csak arra vár, hogy valaki haza vigye és kivágja belőle azt a két óriási szivacs darabot. Ez után jöhet a belső rész: gumicsizmák, esőkabátok, kockás ingek, Szörnyelladefrász szőrmék. Ha nagy leszek majd én is elérem az ajtó tetejét és azt is telepakolom bíborral és bársonnyal, de attól félek nem fog sikerülni soha.

Ha a rács kész, jöhet a tábla. Az igazi kihívás. Gyáva ember neki se fogjon. Miután gondosan letörölted a múltheti akciót, kezedbe veszed azt az írószert, amivel csak erre a táblára lehet írni. (biztos ennek is van becsületes neve) Itt sem lehet csak úgy felelőtlenül irkálni. Először fejben kell megtervezd: hova írsz, hova rajzolsz, mi mekkora legyen, hogy minden elférjen és még Hősök teréről is el lehessen olvasni. A számok lesznek a legnagyobbak és a legfontosabbak, mert ez egy ilyen bolygó. Miután biztos vagy magadban, hozzáérintheted a sárga csodaírószert a táblához, de akkor már nem léphetsz vissza. Muszáj megrajzolni a blúzt, a tányért, a sálat és a sapkát. Ha nem habozol, ebédidőre kész is tábla. Ha jól dolgoztál mindenkit becsábít a boltba az e heti akció.

Ismételjünk: lámpát fel, ajtókat kinyit, kitámaszt, kiköt, virágokat kitesz, törpét elhelyez, rácsot telepakol, táblát megtervez, megvalósít majd a megfelelő helyre kitesz.
A tennivalók sorrendje nem felcserélhető !



Bori kalandjait az Erasmus+ program támogatja


2017. augusztus 31., csütörtök

Beváltott ígéretek

Az élet a szigeten gyakran nagyon derűs, sok a visszatérő vásárló, kialakulnak személyes kapcsolatok. Mivel érdekel a hozzánk betérő emberek és tárgyak további sorsa egyaránt, gyakran kérjük, hogy küldjetek képet arról, hogy hová került a tárgy, visszajelzést, hogy örült-e az illető az ajándéknak, stb., stb.. A hozzánk járó külföldiek gyakran települnek tovább, ki tudja már, hogy a másfél évvel ezelőtt, rendszeresen járó ír lányokkal mi van azóta, hogy hazaköltöztek…. Ezért is örömteli, amikor a kedves emberek beváltják ígéretüket! Ma például beszaladt a postás a boltba és átadott egy levelet, a Filantrópia Adományboltnak címezve. Kíváncsian bontogattam és láss csodát, egy képeslap, rajta kedves osztrák vevőnk és férje az újszülöttükkel! A szöveg hozzá:

“Hi there!
As promised I am letting you know we had a boy, Anton! As he come a month early - he apparently was trying to see Budapest. I didn’t have the chance to stop by and say goodbye. I really enjoyed your shop and your warm spirit! Wishing you all the best, Lena”

Mit mondhatnék? Nagyon meg vagyok hatva és hálás vagyok a szép szavakért, a beváltott ígéretért. Ahogy a múltkor elvitt plüss balerina-lóról is kaptunk képet a mosás, fodrászat és festés után, teljesen megújulva került egy kislányhoz, aki lovagol és balettozik. Köszönjük szépen, hogy a boltból kilépve sem feledkeztek meg rólunk, igazán jól esik!

2017. augusztus 25., péntek

Szolgálati közlemény - szünet a ruhaadományok átvételében

Kedves Adományozóink!

Ahogy talán már többen értesültek róla a héten: átmenetileg nem tudunk ruhaadományokat fogadni. 

Nem tudjuk, mikor oldódik fel a "tilalom", de amint szabad a pálya ismét, azonnal jelezni fogjuk minden fórumon.


Ezen a héten még néhány zsák adományt átvettünk a távolról érkezőktől, mivel azonban a ruhaadományok sokasága működésünket fenyegeti az átmeneti feltorlódás miatt nem tudunk hosszú távon megengedőek lenni.

Augusztus utolsó hetében kérjük, már ne induljanak el ruhaadományokkal.
Ellenben minden egyebet: háztartási eszközt, játékot, cipőt, elektronikai eszközöket, stb. változatlanul át tudunk venni.

Kérjük szíves megértésüket és türelmüket!
Köszönettel:

A Filantrópia csapata

2017. július 26., szerda

Nem tárgytalan....

Leszokóban lévő tárgyfüggő vagyok! Szinte terápiás, leszoktató helynek tekintettem a boltot a nyitáskor. A tárgytömegben biztosan megtanulom elengedni a dolgokat, és sikerül majd csökkentenem az engem körülvevő apró, gyakran értelmetlen cuccokat, mégis a bolt nyitásának első heteiben, amikor még kevés adomány érkezett hozzánk, úgy éreztem, hogy mindent látnom, tapintanom kell, biztos rengeteg jó és hasznos dologról maradok le, amikor nem én vagyok ott, s ez szinte megbolondított. Aztán lassan valóban elkezdett működni az elengedés, beláttam, hogy nem tudok mindent lekövetni, biztosan áramolnak be és ki dolgok, amiket nem is látok, meg sem érintek, végül már zavarni sem zavart ez a kontrollálhatatlan folyamat. (Leszokóban lévő kontroll mániás is vagyok. J ) Végül eljutottam a keleti bazárokban tapasztalt állapotba, hogy a kezdeti lelkesedés a szőnyegek és szépséges csecse-becsék iránt, lassan apátiába, szinte mérgezésbe fordul, annyi a cucc, hogy végül nem kell semmi, nem veszek semmit, mert túl sok s belátom, hogy nincs semmire se szükségem. Ezzel áltattam magamat a múlt hónapig, amikor költözésre került sor az életemben és úgy döntöttem, hogy számba veszem, mivel is gyarapodott tárgykészletem az elmúlt időszakban. Bevallom, hogy meglepődtem… minden polcon találtam valami kis apróságot, amire - ahogy egyik törzsvásárlónk szokta mondani - ’múlhatatlan szükségem’ volt. Itt szeretném megjegyezni, hogy általában akkor veszek meg valamit a boltból, amikor már hosszú ideje nem talál gazdára és már-már méltatlannak érzem a helyzetet, ezért befogadom, ne árválkodjon már ott, szegény.

Íme:

I.


Azt hiszem ez az első tárgy, ami hozzám vándorolt, mentségem, hogy néhány éve még volt egy Tekla nevű teknősöm, aki már nem velem él és rá emlékeztet, ezért kellett.

II.


Túl hosszú ideig nem kellett senkinek, ahhoz képest, hogy mennyire kifejező a testtartása, nem mellesleg a macskámra is emlékeztet.

III.



Na, itt az a sztori, hogy a két béka sokáig élt egy párként a pulton, többeket próbáltam rávenni, hogy vegyék meg, de nem leltek szerető tulajra, végül megérkezett a harmadik, a kislánnyal és… hát, azt hiszem, ezt már nem kell magyarázni. Ők a békacsaládom, ez van, kellett.

IV.


Elvileg bevonzza a pénzt az életembe…  azután vettem meg, hogy egy hasonlót megvett az első hetekben egy barátom és utána csodás dolgokról számolt be anyagi téren…megúszott büntetések, talált pénz, stb.

V.


Rozmár úr velem akart jönni.

VI.


Mert ilyen lény nincs. És a szemei! Meg olyan, mint egy betépett majom, aki repülőmókusnak képzeli magát.

VII.


Advent volt, ennyi belefért a vásárlási lázba, épp csak egy diónyika.

VIII.


Ez egy fordított homokóra, azok a piros cuccok benne felfelé szállnak!!! Nem lehetett otthagyni.

IX.


A védelmi trió. A két angyalnak mozgathatóak a szárnyai, csak ennyit mondok! A harmadik arc – Mulán ?!? mint megtudtam – később csatlakozott, mert a szája hasonlított a barátoméhoz.

X.

 

Ez pedig a fő fogás! Itt be kell vallanom, hogy nem volt sokáig a boltban, csak egy napig. (Azt az időt viszont a kirakatban töltötte!) Itt nem látszik, de ezek a gombák világítanak és változtatják közben a színűket!!! A mai napig nem értem, hogy ettől hogyan lehetett megválni.

Szóval, Adományboltban dolgozni veszélyes! Szerkesztőségünkbe várunk hasonló vallomásokat, ’múlhatatlan szükség’ jeligével.